Vízilabda relikviák gyűjtését hirdette meg az egyik mobil távközlési cég, a gyűjtést szeptembertől vándorkiállítás követte. Budapest után Egerbe érkezett a kiállítás, amely november 2-áig tekinthető meg az egri bevásárlóközpontban.
A vízilabda az egyik legsikeresebb olimpiai sportágunk. A magyar férfi válogatott Peking után immár kilencszeres olimpiai bajnok, vagyis volt miből válogatnia a szervezőknek. Nem csak korábbi és jelenlegi pólósok relikviáit, hanem a nagyközönség által beküldött emléktárgyakat is megtekintheti a közönség. Az egri kiállítás megnyitóján a meghívott vendégek elevenítették fel az egyes tárgyakhoz fűződő emlékeiket. Biros Péter azt a 10-es számú, fehér sapkát ajánlotta fel, amelyben az amerikaiakkal játszott a pekingi döntőben. Dömötör Zoltán a régi fecskenadrág mellett a 64-es tokiói olimpia labdáját hozta el, amellyel ő lőtte a győztes gólokat a szovjeteknek. dr. Kemény Dénes, a válogatott szövetségi kapitánya azokat az ingeket tette be a közösbe, amit az utóbbi három olimpiai döntőn viselt. Mint mondta, a játék sokat változott, a válogatott a 97-es sevillai Eb-győzelemtől kezdődően visszatért arra a szintre, ami az elmúlt 100 évben természetes és elvárható volt tőle. Kósz Zoltán a sydney-i olimpián viselt köpenyét ajánlotta fel. A Heves Megyei Sportmúzeum felajánlásaként sok értékes trófea is látható a vitrinekben, illetve igazi könyvritkaságok például a 30-as évekből. A tárlat november 2-áig tekinthető meg.