A kilencvenöt éve született Illés György tiszteletére avattak emléktáblát az Uránia Mozi falán. E mellett a legendás operatőr-tanár nevét vette föl a mozi kamaraterme.
Illés György Egerben született az Almagyar utcában. A magyar filmművészet egyik kiemelkedő alakjának emlékét mostantól tábla őrzi, méghozzá méltó helyen, az egri mozi falán, sőt a filmszínház egyik terme is az ő nevét viseli ezentúl. Ebből az alkalomból Habis László polgármester úgy fogalmazott, a város díszpolgára, Illés György nélkül nem lett volna baráti légkör a nagy hagyományú Egri Filmművészeti Nyári Egyetemen, amelyhez nagyban hozzájárult az ő személyisége.
Az avatáson megjelent Illés György egyik leghíresebb tanítványa, Koltai Lajos is.
Hogy elkészült az emléktábla, és Illés György nevét kapta a mozi kamaraterme, összefogással jöhetett létre, a város, a főiskola, a Magyar Operatőrök Társasága és a mozi közreműködésével.