Az egri kórház jövője a 4,5 5 milliárdos fejlesztési pályázaton múlik, ahhoz, hogy a megye megnyerje a pályázatot, szigorú szakmai kritériumoknak kell megfelelnie, ezt pedig csak volt kórházi dolgozók visszavétele tudja garantálni hangzott el a kórházvédők sajtótájékoztatóján. Felszólították a közgyűlés elnökét: üljenek le tárgyalni a régi szakemberekkel.
Egy évvel ezelőtt még hittek a jog erejében, ma már látják: a kórház működtetésbe adása, az ÁNTSZ-engedélyek csak politikai nyomásra születtek meg mondta dr. Pócs Alfréd, a kórházvédő egyesület alelnöke.
Hegyaljai Judit arra emlékezett: egy évvel ezelőtt 917 dolgozó állt szemben a szocialista akarattal – azzal, amely figyelmen kívül hagyta az egri önkormányzat ajánlatát, semmibe vette a megye lakosságát, a szakmát. Büszkék arra, hogy nemet mondtak a diktatúrára és a szocialista mutyira.
Dr. Mánya Kristóf is diktatúrát emlegetett, úgy véli: az egri kórház az újkori magyar diktatúra legborzalmasabb emlékhelye. A 2010-es választások utáni időszakra utalva elmondta: ha Magyarországon valahol igazságot kell tenni, az az egri kórház.
Dr. Misz Mihály az egy év alatt tönkrement osztályokat, szakmákat sorolta fel. Egy új statisztikát ismertetett, amely szerint jelenleg 60%-os a betegelvándorlás; hiányzik az a 120 orvos és 500 szakdolgozó, akik Eger helyett most az ország különféle egészségügyi intézményeiben állnak hely – vonta le a következtetést Misz doktor.
Dr. Pócs Alfréd szerint a kórház jövője a 4,5 5 milliárdos fejlesztésen múlik: olyan szigorú szakmai kritériumoknak kell a megfelelni a pályázónak, amelyet csak a régi szakembergárdával tudnak teljesíteni.
A kórházvédők felszólították a megyét, hogy üljenek le tárgyalni a régi szakemberekkel. A hazugság tovább folyik állítja Pócs -, Kosztura után Banyó sulykolja, hogy minden rendben van a kórházban.