Szóba került, hogy megszűnik a vasúti összeköttetés Eger és Füzesabony, illetve Budapest között. Dr. Lukács Tamás, keresztény demokrata képviselő ennek kapcsán kedden napirend előtt szólalt föl a parlamentben. Az egri vasútállomáson a képviselő és Habis László polgármester kijelentették, megmaradhat a vonal, erre a szaktárca vezetője ígéretet tett.
Budapest és a Balaton után Eger és a vár az ország leglátogatottabb városa, illetve múzeuma, hangsúlyozta dr. Lukács Tamás keresztény demokrata képviselő és Habis László polgármester. Mint mondták, elfogadhatatlan volt az a terv, hogy megszűnjön a vasúti összeköttetés Eger és a főváros között. Az elképzelés szerint ugyanis Füzesabonyig csak busszal lehetett volna eljutni, ott szállhattak volna vonatra Pest felé az utasok.
Dr. Lukács Tamás szerint a buszközlekedéssel nem lehetett volna kiváltani a vonatokat, amelyek Eger és Budapest között naponta hétszer közlekednek oda-vissza.
Habis László azt szeretné elérni, hogy a néhány évvel ezelőtt megszüntettet intercity járat is újra közlekedjen Eger és Budapest között. A városi közgyűlés határozatot hozott arról, hogy a buszpályaudvar a vasútállomás mellé költözik, ezzel a közlekedési csomóponttal tehermentesítve a belváros forgalmát.