Szíki Károly polgári pert indított Sós Tamás ellen. A megyei szocialista elnök tavaly márciusban egy egri pártrendezvényen azt állította Szíkiről, hogy bértüntető. Az első tárgyalás után a bíró megállapította, jelenleg úgy tűnik jogellenesnek minősíthető a kifejezés, de hangsúlyozta, erre további bizonyítékokat vár mind a fel – mind az alperestől. Azt is elmondta, egyezséget is köthetnek.
A tárgyaláson Kókai Zsolt bíró elmondta, ha a jelenlévők között van olyan személy, aki a későbbi tárgyalásokon tanúként lesz meghallgatva, akkor nem vehet részt az ülésen. A teremben maradtak neveit rögzítette. Az alaperes képviselője személyiségi jogokra hivatkozva kérte a nyilvánosság kizárását, a bíró ezt elutasította. Szíki Károly azért perelte be Sós Tamást, mert személyiségi jogát és jó hírnevét sértette azzal, hogy tavaly március 25-én, egy egri pártrendezvényen azt állította, hogy bértüntető. A jelzett ülésről kikerült egy fél órás hanganyag, mely bizonyos ideig a szocialista honlapon is elérhető volt. A felperes állítása szerint tavaly tavasz óta megszaporodtak ellene a feljelentések, nagyobb lett a támadhatósági felülete és csökkentek a művészi megrendelései. Az alperes képviselője szerint megalapozatlanok az állításai, s szerinte nem hozható összefüggésbe a bértüntető megnevezés, a foglalkoztatások elmaradásával. A felek közszereplők, a kérdés, hogy mi a kritika és véleménynyilvánítás illetve mi a valótlan tényállítás. A bíró elmondta, megegyezhetnek peren kívül, ha nem mindkét félnek bizonyítani kell igazát. A felperes kérésére a következő tárgyaláson Sós Tamásnak személyesen meg kell jelennie, melynek időpontja: 2010. február 11.