Heves megyében jelenleg több mint 25 milliárd forint értékben valósítanak meg környezetvédelmi projektet. Szabó Imre miniszter elmondta: az önrészt a 2010-es költségvetés is biztosítja a környezetvédelmi beruházásokhoz, hiszen ezek hatással vannak az emberek mindennapjaira.
A környezet állapota, az életminőség javítását kell, hogy szolgálják a fejlesztési források, mondta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter. Heves megyében a benyújtott és lebonyolított környezetvédelmi projektek összege eléri a 25 milliárd forintot. A megyében csaknem 10 milliárdot költöttek szennyvízberuházásra, 5,6 milliárdot hulladékgazdálkodási projektekre, s csaknem 6 milliárd forintból indulhat a Tisza-tó projekt.
A miniszter elmondta: a környezetvédelmi projektekre a következő évben is biztosítja a költségvetés az önerőt.
Az Egererdő 200 millió értékben nyert pályázatot bioenergetika és élőhelyfejlesztés témakörökben. Jó eséllyel pályáznak erdei iskolára és a szilvásváradi kisvasút 400 milliós fejlesztésére. A Bükki Nemzeti Parkban jelenleg öt pályázat 12 alprogramját valósítják meg 1,2 milliárd forintból.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter felhívta a figyelmet a klímabarát otthon pályázatra, amelyen akár 60%-os támogatás is elnyerhető. Az iparosított technológiával készült épületekre felújítására év végéig lehet pályázni, s hamarosan meghirdetik a hagyományos építésű házak, lakások tulajdonosainak szóló pályázatot is.