Hóhívogató

Hóhívogató címmel rendezett jótékonysági estet az Értjük Egymást Alapítvány. A rendezvényen Eger és a kistérség nyolc óvodája képviseltette magát, emellett az alapfokú oktatási intézményekből is érkeztek fellépők. Az est bevételét – mintegy 40 ezer forintot – fejlesztésre fordítja az alapítvány.

Az Értjük Egymást Alapítvány nyolc éve jött létre azzal a céllal, hogy segítse a beszédhibás gyermekeket. Hóhívogató című hagyományos jótékonysági rendezvényüket a Helyőrségi Klubban tartották. A műsorban az egri és az Eger környéki óvodások, csoportos és egyéni műsorszámokkal léptek fel. A gyerekek műsoraikkal bemutatták a közönségnek, hogy a logopédiai foglalkozások hatására milyen szépen beszélnek és énekelnek. A szép és tiszta beszédet a szülők is fontosnak tartják. Az alapítvány az est bevételét a Logopédiai Intézet fejlesztésére fordítja.