Újra elindult az Eszterházy Károly Főiskola Varázstorony vetélkedője. Idén a megyéből 1300 hetedik osztályos diák mérkőzik meg egymással. A verseny első fordulójában a tanulók megismerhették a főiskola varázstornyát.
Tavaly rendezték meg először az Eszterházy Károly Főiskolán a Varázstorony vetélkedőt. A verseny sikerén felbuzdulva idén újra összemérhetik tudásukat a megye hetedik osztályos diákjai. Az idei megmérettetésre 35 iskola 53 osztályának 1300 tanulója jelentkezett. A verseny három fordulóból áll. Az elsőben a tanulók személyesen ismerkedhetnek meg a főiskola Varázstornyával. A második egy iskolai forduló lesz, ahol a nevező osztályoknak egy egységes feladatsort kell megoldaniuk. Jövő március 10-én rendezik a végső megmérettetést. A csapatoknak a döntőben ügyességi és tesztfeladatokat is meg kell oldaniuk. A verseny elsődleges célja a természettudományos tantárgyak népszerűsítése. Az 5 hónapig zajló vetélkedő első fordulójában a diákok megismerkedhettek a Csillagászati Múzeummal, a Varázsteremmel és egy Planetáriumi műsort is láthattak.