Közel 900 millió forintot költött az Észak-magyarországi régióban fejlesztésre az egyik szállodalánc. A beruházást mintegy 350 milliós uniós támogatással valósították meg. A cég egri szállodáját elsőként újították föl.
Örömteli, hogy a gazdasági fejlődés nem pártfüggő jelentette ki a szállodalánc vezérigazgatója az egri hotel felújítása alkalmából. A hotelben bővült a wellness-szolgáltatás, akadálymentesítettek több szobát, növelték az ágyak számát.
Dr. Nagy Imre, a Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke kiemelte: a válság okozta 8-10 %-os csökkenés ellenére a turizmus lehet az egyik kivezető út, tekintve, hogy az alapvetően a vállalkozási szférára épül, így rugalmasabb más területekhez képest.
Dr. Nagy Imre hozzátette: A RIB a 270 milliárdos támogatásból 60 milliárdot szánt turisztikai fejlesztésre, Heves megye kiemelten sokat kapott hasonló forrásokból.
Habis László polgármester a gyógy- és termálturizmus fejlesztését sürgette, mint mondta, Eger, mint fürdőváros, még nem használja kellőképpen meglévő adottságait.
Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: Hevesben húzóágazat a turizmus, az idegenforgalom képletesen szólva a megye nehézipara.