Egerben tartotta országos karácsonyi rendezvényét a Nagycsaládosok Országos egyesülete. A NOE programján közel száz család vett részt, a rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők a nagycsaládosok által képviselt értékek fényében, a szeretet, az összetartás és az elköteleződés nevében töltsenek együtt egy napot.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete is nehéz helyzetbe került a válság miatt, anyagi forrásai szűkültek így kevesebb rászoruló családon tudnak segíteni, pedig a segélykérések száma folyamatosan nő, a nagycsaládosokat jobban érintik a megszorítások.
Egerben jobb a helyzet az itteni nagycsaládosok az anyagi és egyéb problémák ellenére is állják a sarat. A szervezet egri egyesülete igyekszik értékközösségként is megjelenni a közéletben.
A mostani karácsonyi összejövetel célja az volt, hogy a NOE nagy családja együtt készüljön a szeretet ünnepére, a gyerekeknek e célból ajándékkészítő kézműves foglalkozásokat és adventi népi játszóházat szerveztek.
A családok közösen díszítették a NOE fenyőfáját, bábszínházba mentek, ismereterjesztő előadást hallgattak, kötetlen beszélgetésben, gitáros szentmisén és további változatos programokon vehettek részt.