Eger Csillagai

Herczeg Flóra, Pohl Anett, a Biosziget Lakóotthon és az Egri Vízilabda Klub lett Eger Csillaga. A Lokálpatrióta Egylet által meghirdetett csillagkeresőn közel ezren szavaztak.

Az Egri Lokálpatrióta Egylet kezdeményezésére 2006-ban szavazhattak először a város polgárai, s döntöttek arról: kik legyenek Eger Csillagai. Az idei díjkiosztó gálán az egylet elnöke, Habis László elmondta: fontosnak tartja, hogy a civil szervezetek figyeljenek azokra, akik nagyszerű teljesítményükkel előbbre viszik Eger városát. Úgy fogalmazott az elnök: kasszát csinálnak év végén, számba veszik, hogy ki, mikor, mit tett a városért. Fontosnak tartja azt is, hogy legyenek példaképek.
Négy kategóriában három-három jelölt volt, közel ezren szavaztak. Az intézmények közül az Egri Vízilabda Klub kapta a legtöbb szavazatot. Halmos R. Péter, a vízilabda klub elnöke azt mondta: örömet okoz nekik, ha a város közössége is elismeri a munkájukat.
A szervezetek kategóriában a Biosziget Lakóotthont díjazták. Mandákné Rabóczki Erika vette át az elismerést. Az otthonban sérült emberek élnek, felkérésre a város életében is részt szoktak venni.
Magánszemélyek kategóriában Pohl Anett úszóedzőre szavaztak a legtöbben. Anett sérült és ép sportolókkal egyaránt foglalkozik. A fiatalok kategóriáját pedig Herczeg Flóra nyerte.

A 2009-es év jelöltjei voltak:
Intézmény
Gárdonyi Géza Színház
Egri Szimfonikus Zenekar
Egri Vízilabda Klub
Magánszemély
Király Sándor /tanár/
Pohl Anett /úszó-edző/
Spitzmüller Sándor /kertész vállalkozó/
Szervezet
Biosziget Rehabilitációs Alapítvány Lakóotthona
Egri Városszépítő Egyesület
Egri Vitézlő Oskola
Fiatalok
Barta Dóra /táncművész/
Flaskay Mihály /úszó/
Herczeg Flóra /énekes/