Iskolagyűlést tartottak az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. Az elmúlt hetek tanulmányi és sportversenyein több értékes helyezést értek el az intézmény diákjai.
A csütörtöki iskolagyűlésen a tanulmányi és diákolimpiai versenyek legjobbjait köszöntötték. A januári kispályás floorball diákolimpiai döntőnek Eger volt a házigazdája. A Hunyadi a lányok között három korosztályban indított csapatokat, közülük kettő, a harmadik és a negyedik korcsoportos együttes az első, míg a második korcsoportos csapat a harmadik helyen végzett. Mindhárom csapat tagjai nevelőtestületi dicséretben részesültek és tárgyjutalmat is kaptak. Bíró Csaba testnevelő rövid összefoglalóban mutatta be a diákoknak a kétnapos verseny egri érdekeltségű eredményeit. Bodnár Gábor igazgató ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a Magyar Köztársaság diákolimpiai versenyrendszerében, az elmúlt tanévben a Hunyadi Mátyás Általános Iskola országosan a 9. helyet szerezte meg. Az erről szóló miniszteri elismerő oklevelet, valamint 200 ezer forint jutalmat január 15-én, Budapesten vette át az intézmény igazgatója.
A további kitüntetett tanulók ritmikus gimnasztika, úszás, valamint fizika, angol és magyar irodalom tantárgyakban értek el kimagasló eredményeket.