42 szervezet képviselői, az Egri Civil Kerekasztal kilenc szekciójának tagjai vettek részt a negyedik Civil Randevún. Egerben kb. 170 civil szervezet működik.
Nehéz, kemény, sok munkával és programmal teli év van a civilek mögött, ezt a napot most a kikapcsolódásnak szentelhetik mondta Oravecz Mihály, a Civil Randevú szervezője. A civilek találkozóját már negyedik éve rendezik meg.
A 42 szervezet képviselőit Habis László polgármester köszöntötte. Óriási emberi erőforrásnak nevezte a civilmozgalmat, olyan erőnek, amelyet még nem aknáznak ki megfelelően. Ez a civil erő tesz élhetővé egy várost. Eger soha nem lesz nagyváros, de emberi, szellemi szempontból Észak-Magyarország központja lehetünk mondta a polgármester. Úgy véli: ehhez a civil szervezetek fontos hátteret adnak.