Amennyiben nyer a február 22-én beadott kórházfejlesztési pályázat, 5,5 milliárdos beruházás valósul meg két év alatt az egészségügyi intézményben. Az összegből gép műszerbeszerzésre 1,2 milliárdot, informatikai eszközökre, szoftverekre 98 milliót, építészeti feladatokra közel három milliárdot terveznek. Nyertes pályázat esetén költözik a Gyermekosztály, a Tüdőgondozó, megújul többek között a Sürgősségi, az Intenzív és a Hygiéniai Osztály, a diagnosztikai részleg, a műtő.
Amennyiben sikeres lesz a kórház fejlesztésére beadott pályázat évtizedes problémák és gondok oldódnak meg az egészségügyi intézményben fogalmazott Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. Hozzátette, a hivatal munkatársai, a kórház vezetése és az írásba bevont cégek komoly és alapos munkát végeztek az anyag összeállításában. A megye ötmilliárdos igényt nyújtott be, az önerőt biztosítják. A kórház épületei elavultak, több telephelyen működik, alacsony a komfortfokozat, nem optimálisak a betegutak és a műszerpark is elöregedett. Dr. Banyó Tamás az intézmény ügyvezető igazgatója elmondta, a fejlesztéssel ezek a kedvezőtlen feltételek nagymértékben javulnak. A tervek szerint lebontják a patakparti régi, korszerűtlen épületet, ennek helyén park és parkoló létesül. A konyha helyére új épület kerül, itt lesz a sürgősségi és az intenzív ellátás, valamint a nyolc blokkos műtő.