A városi közgyűlés szocialista frakciója szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjait lecseréljék mondta Pál György frakcióvezető. Kalmár Péter a közgyűlés zárt ülésén történtek részleteit ismertette, azt mondta ez a demokrácia íratlan szabályainak megsértése, ugyan nem jogszerűtlen, de durva. A szocialisták nem vettek részt a minősített többséget igénylő szavazásban.
Példátlannak nevezte az esetet Kalmár Péter és mivel zárt ülésről van szó, csak olyan részleteket ismertetett, melyek nyilvánosak. Szerinte a demokrácia íratlan szabályait sértette a jobboldal akkor, amikor döntött a szavazatszámláló bizottsági tagok megválasztásáról. Elmondta, a szocialista frakció tett kísérletet az elnapolásra és a korrigálásra, hogy ne összeütközés, hanem megállapodás legyen. Hozzátette, a megegyezés azonban elmaradt. Pál György a delegálás rendjét ismertette: az önkormányzat összesen 141 tagot delegálhat, szavazókörönként hármat; egy éve 22, most 66 tagot cseréltek le, 18 helyen elnököt is és 17 szavazókörben a három önkormányzati tagból kettőt. Problémának tartják, hogy az új tagok között vannak olyanok, akik korábban politikai delegálással vettek részt ebben a munkában. A szocialisták szerint eljárási hiba is történt, mert a polgármester újraszavaztatta a napirendet, amikor az nem kapott minősített többséget. Kalmár Péter a történteket antidemokratikusnak és méltánytalannak tartja, azt mondta nem volt jogszerűtlen, csak durva. Úgy gondolja, a demokrácia intézménye megkívánja a mértéktartást, a belátást és a tapintatot. Hozzátette, ez eddig megvolt.