Heves megye turizmusa az elmúlt időszakban a gazdasági válság ellenére jól teljesített. A szakma által előrejelzett 20 %-os csökkenés nem következett be. Az előzetes szakmai adatok alapján 9 százalékkal csökkent a regisztrált vendégek száma hangzott el a szezonnyitó megyei turisztikai tájékoztatón.
Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatójában kiemelte, az ágazatban a vártnál kisebb a visszaesés. A statisztikai hivatal adatai szerint a megyében 10 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma. A forgalom a rövidebb tartózkodás és az alacsonyabb árfekvésű szolgáltatások irányába tolódik el, ami kedvez például a falusi szálláshelyek forgalmának. A külföldi vendégek elsősorban az Unió országaiból érkeztek, ezen belül jelentős a lengyelek, németek és a belgák száma. Heves megyében az elmúlt időszakban 20 turisztikai pályázat kapott uniós támogatást több mint 7 milliárd forint értékben. 12 projekt már megvalósult, a következő években újabbak indulnak.
Kiss János, a Nemzetközi és Idegenforgalmi Iroda vezetője kiemelte, Heves megye egyedülállóan teljesített a turizmus lehetőségeinek hosszútávú elősegítését illetően.
Népszerű a vendégek körében a Happy Heves + turisztikai kedvezménykártya és sokan keresik a különböző kiadványaikat is. A legközelebbi programok közül kiemelte a március 14-i Buttler Ház Napját, amikor a megújult épületet nyílt nap keretében az egriek is megtekinthetik.