A tavaszi második fordulóban a Füzesabonyt fogadták egri férfi kézilabdázók. Az NB II-es megyei rangadón négygólos egri siker született.
A nem várt salgótarjáni vereséget követően megyei rangadón javíthattak az egriek, akik közül Rutka, Terenyei Ákos és Kása hiányzott erről a mérkőzésről. A másik oldalon sérülés és tanulmányi kötelezettség miatt a két gólvágót, Veres Attilát és Veres Krisztiánt kellett nélkülözniük az abonyiaknak. Rögtön az elején magához ragadta a kezdeményezést a hazai gárda. Lakatos, Szűcs Miklós, Fibecz és Varjú találataival 3-4, esetenként 5-6 gólos különbséggel is vezettek az egriek sőt, még hátrányból is többször bevették Gulyás kapuját. Közben a vendégeknél az irányító Bánik Roland, valamint Valyon Attila is lesérült. Hiába szervezték át a felállást, fordítaniuk már nem sikerült. 29-25-re nyert az Eger.
Jelenleg ötödik az Eger, ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a Lajosmizse. Vasárnap 17 órától a 11. Mogyoródot látják vendégül a Sportcsarnokban.