12 óra alatt elfogták a rendőrök azt a 25 éves novaji férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy március 12-én hajnalban lángvágóval megpróbálta kinyitni a Felsőváros egyik áruházánál elhelyezett bankautomatát. Egy szemtanú szerint ketten voltak a bűncselekmény helyszínén, a társát keresik. A kazettában lévő pénzt, a 18 millió forintot nem vitték el, valószínű megzavarták őket.
A bankautomatát 70 centiméteren lángvágóval végigvágták, előtte fekete festékkel lefújták, mert nem tudták, hogy van – e kamera a dobozban. A tetteseket valószínű megzavarták, a több, mint 18 millió forintot nem tudták ellopni és a helyszínről is elmenekültek. Innen nem messze, egy közeli utcában találták meg a terepjáró nyomait, ide kutya vezette a rendőröket, a frissen hullott hóban az autó és a cipők nyomait is rögzítették. Ezt követték, a határban és az erdőben olyan helyeken is, ahol a rendőrök csak gyalog tudtak tovább menni. A nyomok alapján Novajra érkeztek, megtalálták a terepjárót, a házkutatás során azokat az eszközöket, melyek a bűncselekmény elkövetésére utalnak. A férfit őrizetbe vették, vallomást nem tett. Korábban garázdaság miatt volt ellene eljárás, most ügyészi szakban van két ügye: lopás és lőfegyverrel visszaélés. A rendőrök vizsgálják azt is, hogy a Miskolcon hasonló módszerrel elkövetett ATM feltöréshez lehet – e köze az őrizetbe vett férfinek. Előzetes letartóztatásáról március 14-én dönt a bíróság, a társát keresik. A súlyos bűncselekmény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.