A Csík Zenekar lépett fel Horváth László országgyűlési képviselőjelölt kampánynyitóján Verpeléten. A fideszes politikus nemzeti ünnepünk és a mai társadalmi helyzet között vont párhuzamot: azt mondta, vannak olyan napok, amikor lehet, s vannak olyanok, amikor kell történelmet írni.
Március 15-e üzenete a hazaszeretet, késznek kell lennünk áldozatot hozni a hazáért – fogalmazott Horváth László. A képviselőjelölt azt mondta, április 11-én a nemzetért kell történelmet írni, s ez az utolsó alkalom, hogy új korszakot nyissunk. Hozzátette, nincs mit beszélni azokkal, akik kiadták, eladták, meglopták az országot. Horváth László elmondta, nemzeti kormányt alakítanak, a bűnösöket felelősségre vonják, hiszen amíg a közügyek intézőivel szemben a bizalom nem áll helyre, addig nem lehet hatékonyan kormányozni. A kampány folytatódik, a hangsúlyt a személyes találkozókra, beszélgetésekre helyezik, április 11-én pedig új korszakot nyitnak.