Indulhat az Egert az M3-assal összekötő út építése, a fejlesztéshez szükséges 2 milliárd 237 millió forint uniós támogatást a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. megkapta. A körforgalom és Maklár közötti első szakasz jövő nyárra elkészülhet, az uniós támogatás fedezi a második szakasz előkészítési költségeit is.
Dr. Nagy Imre, a szocialisták jelenlegi képviselője és jelöltje úgy látja: az utóbbi időben sok olyan állítás hangzott el, amely nem fedi a valóságot, így legtöbbször valótlanságot állítottak az Egert az autópályával összekötő útról is. Az M3-as a 90-es évek közepén épült, 2000-ben, mikor a Fidesz elfogadta a 15 éves útfejlesztési programot, egyetlen egri érintettségű út sem szerepelt benne. 2003-ban a kormány módosította a tervet, ennek értelmében 2007 és 2015 között megépül az út.
Nagy Imre elismeri, hogy csúszott az előkészítés. Egyeztetni kellett többek között a bányakapitánysággal, a vízüggyel, a hegyközségekkel, tavaly nyáron pedig Eger kért nyomvonal-módosítást.
Tavaly novemberben kapta meg a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. az út előkészítéséhez és az első szakasz megépítéséhez szükséges 2 milliárd 237 millió forintot.
Nagy Imre szerint nem igaz az a vád, hogy az ügyben nem történik semmi, aki ilyet állít, az nem mond igazat.
A füzesabonyi körforgalomtól Maklárig tartó első szakasz építési engedélye megvan, nyárra a kivitelezőt is kiválasztják, idén elkezdődhet a munka. A második szakasz nagyjából a vasúttal párhuzamosan épül majd, a K2-es felüljárójához csatlakozik.
Minden erejével azon volt országgyűlési képviselőként, hogy kiemelkedő lehetőségeket biztosítson a kormány Egernek – mondta Nagy Imre. A szocialista képviselő arra kéri a választókat, szavazatukkal továbbra is ezt a munkát támogassák, s ne azt, amely csak kommunikációs megtévesztésekből áll, s ne azokat, akik listázzák a választókat. Attól tart, Egerben is listázásra készülnek, ezt a félelmét támasztja alá, hogy a polgármester kicserélte a szavazatszámláló bizottságok tagjait pártkatonákra – mondta Nagy Imre.