Nyílt napokat tartottak az OMYA Hungária mészkőbánya és feldolgozó gyárában. A kétnapos eseményen 8 egri középiskola diákjain kívül civil szervezetek tagjai is részt vettek.
Az OMYA bányáját és új gyárát Eger szinte minden pontjáról lehet látni, viszont nagyon kevesen ismerik az itt folyó munkát. Ezen szeretne változtatni a gyárvezetés, így szerdán és csütörtökön nyílt napokat tartottak az érdeklődőknek. Előzetesen 8 egri középiskolából és több civil szervezettől jelezték, hogy szeretnének részt venni a bánya- és gyárbejáráson. A két nap alatt 90-100 érdeklődőt kalauzoltak végig a bányában és feldolgozóban Gyulai Péter gyárigazgató és munkatársai. A 60 országban jelen levő világcégnek Magyarországon ez az egyetlen mészkőbányája és feldolgozó gyára. Az itt előállított mészkőpor nagy részét a Mátrai Erőmű használja fel kéntelenítésre. A Bükk és a város közelsége miatt a gyártás során nagyon szigorú környezetvédelmi előírásokat kell betartaniuk.
Éves szinten 1 millió tonna kőzetet termelnek ki. A bányában hetente egyszer robbantanak. A feldolgozás automatizált, a gépek csak este és hétvégén dolgoznak.