Elkezdődött a Grundtvig, egész életen át tartó tanulást támogató nemzetközi programjának magyarországi találkozója. A rendezvény célja a nemzetközi tapasztalatokra alapozva fejleszteni a résztvevő országok nevelőszülői rendszerét és gyermekvédelmi programját.
A mostani háromnapos rendezvény a projekt második szemináriuma, melyen a francia, lengyel, román és svéd vendégek a magyar nevelőszülői rendszert és gyermekvédelmi, -elhelyezési programot ismerhetik meg, ezt követően a további szükséges lépésekről, a lehetséges adaptálható megoldásokról tárgyalnak. Nehéz közös nevezőre jutni, mondta a program magyarországi vezetője, hiszen a résztvevő országok gyakorlata eltérő, sokszor még a szakszókincs is különbözik. Romániában, és a Lengyelországban például, legfeljebb két gyereket helyezhetnek el a nevelőszülőknél, az intézetekben mindössze a gyerekek 10%-a marad, a többiek mind kikerülnek. A tavalyi lengyelországi találkozóról a projekt nemzetközi vezetője elmondta, sikerült tisztázni az országok gyakorlata közti eltéréseket és irányt szabni a közös munkának, reményei szerint a megkezdett munkát előrébb viszi majd a következő három szeminárium.A program következő összejövetelét az ősszel Franciaországban tartják.