A Barátok templomában folytatódott a ferences rend 800 éves jubileuma alkalmából rendezett egri ünnepségsorozat. Az emlékkonferencián a ferences lelkiségről valamint az Egerből indult szegénygondozási rendszerről esett szó.
Szentmisével vette kezdetét a Pax et bonum –vagyis Béke és Jóság elnevezésű emlékkonferencia az egri Ferences templomban. A megjelenteket Buda Péter teológiai tanár és Homa János ferences öregdiák köszöntötte.
Tömördi Viktor ferences szerzetes előadásában arról szólt, milyen hatással van Assisi Szent Ferenc szellemisége az egyházra illetve a ma emberére. A ferences rend alapítójának tevékenysége a kereszténység kétezer éves történetében jelentős korszakhatár volt.
Ádámné Laczkó Melinda, a Fazekas Mihály Fõvárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárnője a szegénygondozás sajátos módszerét, az Egri Normát mutatta be.
A rendezvényen több egri civil szervezet-így az Egri Fertálymesterek Testülete, az Egri Lokálpatrióta Egylet, a Szent György Lovagrend Egri Priorátusa, a Bencés Diákszövetség Egri Csoportja, a Segít a Város Alapítvány valamint a főiskolai lelkészség képviseltette magát.