Zárás a férfi vízilabda OB I/B-ben

Idei utolsó bajnoki mérkőzésén tíz góllal nyert az Egri Vízmű együttese a Kaposvár ellen, így a két csapat helyet cserélt a táblázaton: az egriek végeztek a 12. helyen. A Főiskola idegenben kapott ki 11-8-ra a KSI-től. Az OB I/B-ben újonc egri főiskolások 5. helyen zárták a pontvadászatot.

A férfi vízilabda bajnokság második vonala, az OB I/B 18 csapatot vonultat fel. A 2009/2010-es szezonban közülük kettő Egerből került ki. Az utolsó fordulóban az alsóházban érdekelt Egri Vízmű hazai pályán, a közvetlenül előttük álló Kaposvárt fogadta a Bárány uszodában. Három pont és négy gól volt a különbség a két csapat között a Somogy megyeiek javára, akik Kaposváron 11-7-re nyertek. A Vízmű csak akkor előzhetett, ha legalább öt góllal legyőzi a vendégeket. Az első negyedben még a volt egri Dodog Szabolcs által irányított Kaposvár vezetett 4-3-ra. A következő két negyedre – amit 12-1-re nyert a Vízmű – a kaposváriak csak annyit mondtak: ez nem a mi napunk. Ellenben Szabolcsi Zoltán ötször, míg a fiatalok közül Csacsovszky és Polovic is egyaránt háromszor volt eredményes. 19-9-re nyert a Vízmű, és ezzel a Kaposvár elé kerültek a 12. helyre.
A felsőházban játszó Főiskolának csak akkor lett volna reménye az ötödik helynél jobb eredményre, ha győznek a KSI ellen és az Ybl-Neptun meccsen is megfelelő eredmény születik. Jakabék 11-8-ra kikaptak a fővárosiaktól, így maradt az ötödik hely, ami egy újonc csapattól feltétlenül jó eredmény. Ezzel az is biztos, hogy a Főiskola NB-s bajnokságokban szereplő csapatai közül a vízilabdások lettek a legjobbak.

Férfi vízilabda OB I/B, 14. (utolsó) forduló

Felsőház:
2010. június 19. Budapest, Széchy T. uszoda. V.: Füzesi Zsolt, Marjay Zsolt
KSI SE – EKF-EgerFood-Imola 11-8 (3-1, 3-3, 3-2, 2-2)
KSI: Benkő – Laczkovics 2, Sárosi 1, Angyal 7 (2/0), Vereczkey, Lázár 1, Vámos. Cserék: Jávor, Szentesi, Katula, Csapó, Kovács P. Edző: Horváth János.
EKF: Veres – Molnár 1, Kovács Cs. T., Cseh T., Jakab 2, Chilkó 1, Kovács G. 1 (1/0). Cserék: Mikuska (kapus), Petik, Horváth Z., Wolf, Pálkovács, Farkas P. 1, Viczián 2. Edző: Tóth Péter, Herman István.
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 12/3
Ötméteresből: 2/0, ill 1/0
Kipontozódott: Vámos (19. p.), Farkas (26. p.)
Kiállítás – végleg cserével: Szentesi (27. p.), Viczián (28. p.)
Sárga lap: Tóth Péter (19. p.), Horváth János (19. p.)

Alsóház:
2010. június 19. Eger, Bárány uszoda, 50 néző. V.: Bátori György, Bereczki Miklós
Egri Vízmű SC – Kaposvári VK 19-9 (3-4, 6-1, 6-0, 4-4)
Vízmű: Farkas G. – Szabolcsi Z. 5, Csacsovszky 3, Csordás, Csáki 1, Pulay 3 (1/1), Polovic 3 (1/1), Novák 2. Cserék: Ködöböcz, Demeter 1, Mátyás, Buza 1, Bozsik. Edzők: Tűzkő Péter, Sustyák Zoltán.
Kaposvár: Szabó Zs.- Horváth D. 1, Mogyorosi 2, Dodog 4, Ullár, Langmár 1, Maár 1. Cserék: Piltner, Gosztonyi, Rácz B., Jakó. Edző: Berta József
Gól – emberelőnyből: 3/3, ill. 4/1
Ötméteresből: 2/2, ill. 0
Kiállítás – végleg cserével: Csordás (16. p.), Maár (16. p.)

A 2009/2010-es férfi OB I/B-s bajnokság végeredménye:
Felsőház
1. Angyalföldi SI DSE 16 11 2 3 35
2. KSI SE 16 9 1 6 28
3. Neptun VSC 16 8 3 5 27
4. YBL WPC 16 7 3 6 24
5. EKF-EgerFood-Imola 16 7 2 7 23
6. Tatabányai Vízmű SE 16 7 2 7 23
7. Kanizsa VSE 16 6 1 9 19
8. Tipo VSC 16 5 2 9 17
9. Szegedi VPS 16 4 0 12 12
Alsóház
10. Ceglédi Vasutas SE 16 15 1 0 46
11. MAFC 16 12 1 3 37
12. Egri Vízmű SC 16 10 0 6 30
13. Kaposvári VK 16 9 3 4 30
14. Hírös VSE Kecskemét 16 6 2 8 20
15. Hódmezővásárhelyi VSC 16 5 0 11 15
16. Bánki VE 16 4 1 11 13
17. Bertók SC Szentes 16 3 2 11 11
18. Csabai Csirkefogók VK 16 3 0 14 9