Lezárult a Virágos Egerért verseny jelentkezési határideje. Idén több mint 200-an pályáztak, legtöbben a lakossági kategóriában.
Június 30-ig lehetett jelentkezni a „Virágos Egerért szép környezetért” versenyre. A pályázatot immár 18. alkalommal hirdette meg az önkormányzat azzal a céllal, hogy a város még szebb és virágosabb legyen, beleértve a közterületeket, az erkélyeket, a kerteket. Pályázhattak lakossági, intézményi, idegenforgalmi, kereskedelmi és ipari létesítmények kategóriákban. Az idei megmérettetésre több mint 200-an jelentkeztek, a verseny azonban elsősorban a lakosság körében volt népszerű, a pályázók 80%-a ugyanis közülük került ki. A zsűrizés a jövő hét elején kezdődik és augusztus végéig tart. A virágos verseny eredményhirdetését és a díjátadót az Eger Ünnepe Fesztiválon rendezik szeptemberben.