Kőzúzalékot terített le az önkormányzat a felnémeti Almárvölgyi utcában. Így ideiglenesen orvosolni tudták az utca lakóinak problémáit. Az itt élők évek óta harcolnak azért, hogy az általuk megvásárolt lakásokhoz elkészüljön az aszfaltozott út, amit a kivitelező megígért és a szerződésbe is belefoglalt.
Öt éve adták át az Almárvölgyi úti lakópark első ütemét. Az itt élők problémája azóta megoldatlan. A kivitelező ugyanis ígéretével és a szerződésben foglaltakkal ellentétben nem aszfaltozta le az utcát, negyvennégy család életét keseríti meg ez az állapot. A tulajdonosok sokszor, sok helyen kértek már segítséget, hiszen mint mondják ők már egyszer kifizették az út árát. Az önkormányzat több alkalommal segített már azzal, hogy saját költségén zúzott kő leterítésével javított az út állapotán. A lakók számára ez azonban csak ideiglenes megoldás. A kivitelező vállalta, hogy a lakások használatbavételi engedélyéig megépíti az utat és a közműveket, de ez azóta sem történt meg. A cég megszűnt, így szinte lehetetlen érvényesíteni a követelést. Az utca még nincs az önkormányzat tulajdonában. A megkötött szerződés alapján ez akkor valósulhat meg, amikor megvan a jogerős használatbavételi engedély. Az út megépítése és a forgalomba helyezési engedély megszerzése a vállalkozó feladata lett volna. Az önkormányzat keresi a megoldást.