A mai alkotmányunk is oka a kialakult válságnak – mondta Tóth Zoltán József alkotmányjogász a Hun Fokos Szövetség által szervezett előadáson. A jogtörténész a Szent Korona-tanról tartott előadást.
Hamarosan ötéves lesz a Hun Fokos Szövetség – jelentette be Pócs Alfréd, az egyesület elnöke az előadást megelőzően. 2006 februárjában egy makói gázmezőt foglaltak le, a Szent Korona tulajdonába vették. Pócs Alfréd azt mondja: ez akkor még szokatlan volt, ma már egész Európa forrong, az emberek ébredeznek. Pócs szerint a közgazdászok úgy látják: a globalizált világ összeomlott, már csak vegetál. Hamarosan új alkotmány születik hazánkban, s nem mindegy, hogyan kerül bele az ezeréves gyakorlat, vagy hogyan épül a Szent Korona-tanra.
Dr. Tóth Zoltán József jogtörténész szerint mai alkotmányunk, amely nem az ezeréves alaptörvényünkre támaszkodik, oka a válságnak, nem csupán korrupt politikusoknak és az alkotmány be nem tartásának a következménye. Egy alaptörvény akkor jó, ha védi az állami és a magántulajdont, tisztázza, hogy a jogok kötelességekkel is járnak.
A Szent Korona-tan tartalmazza a hatalommegosztást, a szuverenitást, azt is, hogy az állami vagyon egy része nem privatizálható. Demokratikus, de korlátai is vannak a demokráciának: például a nemzet biológiai megmaradását szolgáló vagyon szabad prédáját nem engedi a nép nevében sem a Szent Korona-tan. Az alkotmányjogász – jogtörténész szerint fontos, hogy a Szent Korona-tan értékeket is megfogalmaz; ezeket követni kell és nem vitatni. Ha van jó és rossz, értelmet nyer az igazság is – Tóth Zoltán szerint máskülönben minden csak viszonylagos.