Nagy Imre korábbi szocialista országgyűlési képviselő került a megyei közgyűlésbe a lemondott Sós Tamás helyett. Nagy Imre azt mondja: szakmaiság és együttműködés jellemzi majd a munkájukat, személy szerint ő a közgazdasági és a turisztikai kérdésekkel foglalkozik majd.
A választás után nem sokkal jelentette be dr. Sós Tamás, a megyei közgyűlés előző elnöke, hogy lemond mandátumáról. Október 28-ától dr. Nagy Imre, korábbi polgármester és országgyűlési képviselő kerül helyette listáról a megyei közgyűlésbe. Szabó Gyula, Korózs Lajos, Nagy Imre és Fekete László zagyvaszántói polgármester alkotják az MSZP frakcióját, Nagy Imrét választották frakcióvezetőnek. Külső bizottsági tag Kontra Gyula, Holló Imre és Hiesz György lett – jelentette be Sós Tamás.
Úgy látja, fontos, hogy a kórház pályázati támogatásáról szóló szerződést végre aláírták, így nem esett el az egészségügyi intézmény a 4,5 milliárd forintos támogatástól.
A ma reggeli egyeztetésen azt kérte Sós Tamás Horváth Lászlótól, a megyei közgyűlés elnökétől: folytassa azokat a kiemelt projekteket, fejlesztéseket, amelyeket a megye elindított.
Nagy Imre megtiszteltetésnek tartja, hogy a megyei közgyűlésben dolgozhat, megköszönte Sós Tamás eddig végzett munkáját. Úgy látja: soha nem látott mértékű fejlesztés ment végbe a megyében, az utolsó négy évben 20 milliárd forint támogatás érkezett.
Nagy Imre abban hisz, hogy egy település nem tud önmagában eredményeket elérni, csak a szűkebb vagy tágabb környezetével együtt.
A szakmaiságra és az együttműködésre helyezik a hangsúlyt – mondta a leendő frakcióvezető. A megye érdekében együttműködőek lesznek, de mivel az MSZP-frakció a legnagyobb létszámú, nyilvánvaló, hogy nekik kell az ellensúly szerepét betölteni, őrködni azon, hogy szakmailag megalapozott döntések szülessenek – mondta Nagy Imre.