Hatmillió embert – munkavállalókat és nyugdíjasokat egyaránt – bizonytalanít el a kormány elképzelése a magánnyugdíjpénztár-ügyben, ráadásul a nyugdíjemelés felét jövőre elveszi az állam – vélik a szocialisták. Az MSZP nevében Egerben dr. Sós Tamás és Korózs Lajos emelt szót a változások ellen, mint mondták: azok nem átláthatók és törvényellenesek. Az MSZP arra szólítja föl a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot.
Dr. Sós Tamás szocialista képviselő október 20-án szólalt föl az országgyűlésben a kormány magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó döntése kapcsán. Az arról szóló szavazáskor az MSZP frakció kivonult az ülésről.
Az MSZP-s honatya kijelentette: éppen az érintettek nem tudják, hogy mi lesz a pénzükkel, minden befizetőtől havonta 10 ezer forintot vonnak el ezzel a lépéssel. Hozzátette: nem igaz, hogy az állam jobban kezeli a lakossági befizetéseket.
Korózs Lajos úgy fogalmazott: a kormány ellopja a nyugdíjak felét, a Magyar Közlönyben megjelent adatok szerint ugyanis 0,6 százalékkal emeli a nyugdíjat, ami törvényellenes, mert az előírás szerint a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembe vételével kell számolni az emelést, aminek 1,1 százaléknak kellene lennie.
Korózs Lajos hozzátette: a tervezett emelés, mivel nem éri el az 1 százalékot, a törvény szerint be sem épülhet a nyugdíjba.