A Fidesz szétverte a magánynyugdíj-pénztári rendszert, ezzel megszegte a kampányban tett ígéretét – mondta Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke. A szocialista elnök úgy látja: a kormányzó párt épp most készül egy másik választási ígérete megszegésére, munkahelyteremtés helyett ugyanis elbocsátások várhatók. Dr. Nagy Imre frakcióvezető szerint a jövő évi költségvetésből az következik, hogy a megyében, a megyéhez tartozó intézményekben is létszámleépítés lesz, ráadásul indoklás nélkül küldhetnek el bárkit.
A magánynyugdíjpénztárak szétverése után egyértelművé vált, hogy a kormány a politikai okokat előbbre helyezi a szakmai felkészültségnél, a Fidesz a hatalmi céljainak rendeli alá a szakmai kérdéseket – mondta dr. Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke. A magánnyugdíj-pénztári rendszer megsemmisítésével az egyik, most a leépítésekkel a másik választási ígéretét szegi meg a Fidesz. Sós Tamás úgy látja: az elbocsátásoknál szabad utat kap a személyes és a politikai bosszú, indoklás nélkül ki lehet rúgni bárkit.
A szocialisták megyei elnöke azt mondja: intenzív pótcselekvésbe kezdett a kormányzó párt, kígyót-békát kiabálnak az előző időszakra.
– A vizsgáló bizottságok felállításával kapcsolatban látszik, hogy itt egy pótcselekvésről van szó,
már a nevükben benne az ítélet, és ezt kívánják alátámasztani. A kormánynak nincs válasza arra, hogyan lehetne jobbá tenni a különféle területeket – mondta Sós Tamás.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a beterjesztett költségvetés felelőtlen, a következő három évben az elmúlt 10-12 év megtakarításai éli föl az ország. Marketing költségvetés – mondta róla dr. Nagy Imre, a párt megyei frakciójának vezetője. A magyarázó szöveg szerint mindenre lesz pénz, miközben a kultúrára 50, a felsőoktatásra 30, a közoktatásra reálértéken 7%-kal kevesebbet irányoz elő a jövő évi költségvetés.
– Az ígéret az volt a választáskor, hogy megerősítik a megyei önkormányzatokat, ezzel ellentétben az Orbán-kormány intézkedései miatt 100 millió illetékbevételtől esik el Heves megye. Nem látszik, hogy honnan és hogyan kompenzálják-mondta dr. Nagy Imre frakcióvezető.
Az önkormányzatok 30 milliárddal kapnak kevesebbet jövőre, ezért a szocialisták a hivatalnál, a megyei intézményeknél vagy működési zavarral vagy 5-10%-os létszámleépítéssel számolnak, a részleteket még nem látják. A megye több mint harminc intézményében háromezer ember dolgozik.
Az MSZP azt állítja: az elbocsátásokról sem a szakszervezetekkel, sem az intézmények vezetőivel nem egyeztettek. Jövő héten rendkívüli megyei közgyűlés tárgyalja a létszámleépítéseket.