Hazai pályán, egy góllal kapott ki az Eger-Eszterházy NB II-es férfi kézilabda csapata a Füzesabonytól. Az egriek a vereség ellenére a második helyen állnak csoportjukban.
A Füzesabony elleni megyei rangadó mindig nehéz mérkőzés, függetlenül attól, hogy a csapatok hogyan szerepeltek addig a bajnokságban. Ebben a szezonban nem csak az Egernek, hanem az abonyiaknak is jól megy a játék: az alapszakaszban mindkét együttes a felsőházat jelentő első öt hely valamelyikét célozta meg. A mérkőzés nagy részében az Eger futott az eredmény után, pedig jóval többször játszottak előnyben, mint a vendégek. Fibecz 7-6-nál jutatta utoljára vezetéshez a hazaiakat, innentől állandósult a két-három gólos füzesabonyi vezetés. A beállós Gáspár nagyon élt az egri védelem mögött, hat gólt szerzett, de Bánik Roland és a játékos-edző Fügedi Csaba is sok esetben tarthatatlan volt. A végjáték igen izgalmasra sikeredett. Feljött egy gólra az Eger, de Lakatos egyenlítést jelentő találatát már nem adták meg, így 26-25-re nyert a Füzesabony.
0:21 Kulcsmomentum – egy góllal. 0:36 Iványi Bálint edző, Eger-Eszterházy SzSE
A hétvégén, szombaton 18 órától újabb felsőházi rangadó következik. A második helyen álló Eger az első helyezett Lajosmizséhez utazik.
Kézilabda NB II. Keleti-csoport, 8. forduló
Eger-Eszterházy SzSE – Juhász 99 Füzesabony SC 25-26 (12-13)
Eger, dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 500 néző. V.: Dohány József, Varga Zsolt
Eger: Kállai – Guba 8, Drizner 4, Fibecz 3, Makó, Szűcs D. 2, Benei. Cserék: Hevér 2, Tamás Á., Lakatos 4 (4/4), Tamás T., Péter 2. Edző: Iványi Bálint.
Füzesabony: Bíró – Kollányi 3 (3/3), Tóth A. 1, Bánik 4, Veres 1, Csapó, Gáspár 6. Cserék: Fügedi Cs. 6 (1/1), Pásztor G. 4, Pásztor P. 1, Bánrévi. Játékos-edző: Fügedi Csaba.
Kiállítás: 6 p., ill. 18 p.
Büntető: 4/4, ill. 4/4
Kipontozódott: Tóth Attila (60. p)
További eredmények:
Dabas-Police-Kop KC II – Vecsés SE 34-18
Gyömrő VSK – Salgótarjáni KC 32-34
Gyöngyösi KK II. – Gödöllői KC 26-32
Mizse KC – Albertirsa TKSC 25-21
Férfi NB II Keleti-csoport
1. Mizse KC 8 6 1 1 242-209 13
2. Eger-Eszterházy SE 8 5 1 2 241-205 11
3. Gyöngyösi KK II. 8 5 1 2 222-207 11
4. Füzesabonyi SC 8 5 1 2 203-190 11
5. Gödöllői KC 8 4 2 2 202-193 10
6. Dabas II 8 3 1 4 214-205 7
7. Salgótarjáni KC 8 3 1 4 243-246 7
8. Albertirsa TKSC 8 2 1 5 187-205 5
9. Gyömrő VSK 8 1 1 6 209-243 3
10. Vecsés SE 8 1 0 7 171-231 2
Következik: 9. forduló:
Lajosmizse, 2010. november 6., szombat, 18:00
Mizse KC (1.) – Eger-Eszterházy SzSE (2.)