Népszerűnek bizonyult az Egri Lokálpatrióta Egylet „Egri séták nemcsak egrieknek” kötete, melyből minden nyilvános könyvtár és iskola 5-5 példányt kapott, azért, hogy minél többen megismerjék a város különleges értékeit. A civil szervezet idén is meghirdeti az Eger Csillagai versenyt, melyen 4 kategóriában várják a városlakók szavazatait.
Egy civil szervezet számára nagy feladat egy könyv megjelentetése – mondta el Habis László, az egylet elnöke, aki ezen a fórumon is köszönetet mondott Dr. Renn Oszkárnak, aki a lokálpatrióták legsikeresebb programjának ötletgazdája, s azoknak, akik a séták szervezésében és a kötet szerkesztésében önzetlenül segítettek. Így az egyletnek csupán a nyomda költségeit kellett állnia. A kötetből most minden nyilvános könyvtár és iskola 5-5 példányt kap.
Dr. Renn Oszkár a könyv keletkezéséről szólva elmondta: több mint 70 sétát tartottak eddig, s már folyik a következő időszak sétáinak szervezése. a könyv nem akar versenyezni az impozáns albumokkal, ehelyett személyes hangvételével, a szerzők érdekes és egyedi információval szolgál az olvasóknak.
A fórumon a Lokálpatrióta Egylet másik ismert programjára is felhívták a figyelmet: idén is keresik Eger csillagait 4 kategóriában, szavazni az interneten a szervezet címén, illetve a Telekessy patikamúzeumban elhelyezett szavazólapokon lehet.