Kerékpárral Nepálba – Vincent Bernard

Több mint húszezer kilométeres utat tervez Nepálba az a francia kerékpáros, aki múlt hét csütörtökön érkezett városunkba. A különleges egyszemélyes expedíció 2011 őszén érhet véget.

Már maga a táv is tiszteletet ébresztő, amihez még az is hozzájárul, hogy a maconi Vincent Bernardnál 2000-ben, még egyetemi évei alatt rákot diagnosztizáltak, de a chemoterápiának köszönhetően felépült. Négy évvel később, egy hegyivezető tanfolyamon 80 méterről zuhant le és kómába esett. A másfél éves rehabilitáció alatt mindent, járást, beszédet újra kellett tanulnia. Később kerékpározás közben elesett, többszörös koponyasérülést szenvedett. A szerencsétlenségek ellenére sem adta fel. A belesetek óta úgy érzi, sokkal rugalmasabbá vált. A fizikai és szellemi kihívások kitartóbbá tették. Nepáli barátait biciklivel keresi fel, közben új kultúrákat ismer meg, amiről weblapján folyamatosan beszámol. A projektet az oktatási rendszer is felhasználja úgy, hogy történelem és földrajz szakos francia diákok követik nyomon vállalkozását, beépítve azt a tananyagba.
– A saját történetemmel is azt szeretném bizonyítani, hogy nem szabad feladni, még akkor sem, ha úgy tűnik a korábbi terveinknek gátat szabnak az egészségügyi problémák. Élek, és igenis véghez tudom vinni azt, amit elterveztem. Ráadásul a segítségemmel új dolgokat tanulhatnak azok a francia gyerekek, akik az internet segítségével bekapcsolódtak ebbe a projektbe – mondta Vincent Bernard.
A maconi születésű fiatalember augusztus 21-én indult Brestből és a múlt héten érkezett Egerbe. A tervek szerint a telet Romániában, Constantában tölti. Tavasszal indul Ázsiába és a tervek szerint 2011 őszén érkezik Nepálba. Az érdeklődők saját weblapján (http://www.resiliencevincent.fr) többet is megtudhatnak a projektről.