42 ezer eurós támogatást nyert el az egri Térségi Integrált Szakképző Központ a Leonardo da Vinci mobilitási program keretében. A projekt a szakképzésben tanuló nagyrészt hátrányos helyzetű diákoknak adott lehetőséget arra, hogy külföldi szakmai gyakorlaton vegyenek részt.
Az Egri Térségi Integrált Szakképző Központ ez év elején pályázott sikerrel a szakmai cserekapcsolat megvalósítására, a projektre 42 ezer eurós támogatást nyertek el. Ennek köszönhetően egy hónapot tölthetett Sepsiszentgyörgyön 38 egri szakképzős diák és hét kísérőtanár a Leonardo program keretében. A tanulók szakmai gyakorlata 16 csoportban különböző kis- és középvállalkozásoknál három gyakorlati héten át zajlott. A Leonardo program zárórendezvényén elhangzott: a diákok tíz vállalkozás működésébe nyerhettek betekintést. A szakmai tapasztalatok bővítése mellett megismerhették az erdélyi kultúrát is. A program folytatásaként a tervek szerint a jövőben sepsiszentgyörgyi diákok szerezhetnének szakmai tapasztalatokat városunkban különböző szakképzési területeken.