Kereskedők, kézművesek, őstermelők kínálják majd a portékát az idei karácsonyi vásáron, a belvárosban. A Dobó téren november 28-án gyújtják meg advent első gyertyáját, karácsonyig minden hétvégén lesz kulturális program.
A belvárosban, három helyszínen 60 faházat és hét sátrat állítanak fel, a kereskedők ajándéktárgyakat, édességeket, finomságokat kínálnak az idei karácsonyi vásáron. A kamara kézműveseknek hirdetett versenyt, lehet pályázni termékkel, vagy a standdal. A Művészetek Háza minden hétvégére szervezett programot, 30 produkcióval készülnek, a színpadon 21 egri fellépő lesz, hat iskola diákjai is közreműködnek. December 19-én élő Betlehemet mutat be a Főegyházmegyei ifjúsági iroda. A Mikulásházban az EKMK és a Lokálpatrióta Egylet tart foglalkozásokat. A belvárosi kereskedők december 5-én délután lovaskocsikázásra várják a kicsiket, a vörösiszap károsultaknak pénzadományt gyűjtenek. A város fenyőfájára a díszek mellé 400 méter fényfüzér kerül, a belvárost jégcsap, hópehely és csillag fényekkel díszítik. A város ünnepi díszkivilágítása, november 28-án délután négy órától teljes pompájában ragyog. Ekkor gyújtják meg advent első gyertyáját.