Az idén elért eredményekről számolt be az Egri Városi Sportiskola. Az ülésen az önkormányzat és a városháza sporttal foglalkozó, sportért felelős vezetői is részt vettek.
Az Egri Városi Sportiskola 2001-ben alakult öt szakosztállyal. Jelenleg kilenc szakosztályban 520 utánpótlás korú versenyző dolgozik 28 edzővel.
Az Egri Városi Sportiskola egyik legnagyobb idei elismerése az volt, hogy a Sportiskolák Országos Szövetsége által első alkalommal kiírt versenyén elnyerte az év sportiskolája címet az ötszáz fő alatti kategóriában.
Az egyes szakosztályok is eredményesen dolgoznak – mondta Kovács Géza, a sportiskola vezetője. Szinte nincs olyan szakosztály, amelyben ne edzene magyar bajnok vagy diákolimpiai helyezett.
2009 januárjától a sportiskola üzemelteti a körcsarnokot, a vívótermet, a városi stadiont, a teke- és asztalitenisz-csarnokot, a felsővárosi sportcentrumot. A tekecsarnokban már nem folynak versenyek, s ha az Agora építése miatt bezárják a vívótermet is, azt megsínyli Eger sportélete – mondta a vezető.
A körcsarnokban elvégezték az azbesztmentesítést, felújították a bejáratot, az olimpiai termet, jövőre tervezik felújítani a világítást és a hangosítást. Az asztalitenisz-csarnok műanyag borítást kapott.
A biomasszaüzem miatt megszűnő felsővárosi jégpálya helyett 2011 augusztusáig fedett jégpályát építenek – hangzott el a megbeszélésen.
Rázsi Botond alpolgármester szerint látszik, hogy eredményes munka folyik a sportiskolában és az iskolákban, Eger büszke lehet erre. A következő évek költségvetése nem rózsás, de úgy látja az alpolgármester: aránytalanul rosszul nem járhat senki.
Ballagó Zoltán irodavezető úgy fogalmazott: missziós tevékenységet folytatnak az utánpótlás-nevelés területén, az eredmények visszaigazolják a munkát. Hegedűs Gábor sportreferens a felújításokkal kapcsolatban kijelentette: 20-30 év elmaradásait kell behozni.
Csákvári Antal képviselő, a humán erőforrás bizottság vezetője a úgy látja: javítani kell a létesítmények állapotán és az edzők anyagi elismertségén. Bíznak az ország vezetésében, hogy a sport jobb helyzetbe kerül, több figyelmet és pénz kap – erre garanciának látják az ország jelenlegi vezetését.