Öt éves évfordulóját ünnepelte a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége. A legnagyobb eredmények azt tartják, hogy a 14 taggal indult szervezet ma 100 családdal tartja a kapcsolatot, három megyéből. Pályázati forrásból finanszíroztak találkozókat, képzéseket a beteg gyermekeknek és szüleiknek. Azt tervezik, hogy országos érdekképviseletet hoznak létre.
A halmozottan sérült gyermekeket nevelő családok szövetsége öt éve alakult azzal a céllal, hogy felkutassák és összefogják az érintetteket, illetve, hogy segítséget nyújtsanak egymásnak. Ma 100 családdal tartanak kapcsolatot, három megyéből. Az elmúlt fél évtizedben 60 alkalommal találkoztak, négyszer szervezetek tábort a Tiszánál, Mikulási és Gyermeknapi ünnepséget is tartottak. A megyéből indult kezdeményezést országosra szeretnék bővíteni. A szülőknek az a szeretet ad erőt a mindennapokhoz, amit gyermekeiktől kapnak. A születésnapi ünnepségen Habis László polgármester megköszönte a szervezet tagjainak áldozatos munkáját. Képviselői tiszteletdíjából 50 ezer forint támogatást adott a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének.