Új helyet kapott a jégpálya; az Érsekkertben, a salakos pályán alakította ki a város és a sportiskola. Hosszú távon a Felsővárosban szeretnének létrehozni egy korszerű, sátorral fedett korcsolyapályát.
A tervezett biomasszaüzem miatt nem nyitott ki már idén a felsővárosi műjégpálya. Az önkormányzat a sportolóknak és a nagyközönségnek is szerette volna biztosítani a korcsolyázási, edzési lehetőséget. A sportolók Kazincbarcikára járnak át rendszeresen edzeni,a nagyközönségnek pedig az Érsekkertben alakított ki a város és az Egri Városi Sportiskola egy jégpályát.
A polgármester azt mondja: az EVAT vezetésével azon dolgoznak, hogy ismét legyen állandó jégpálya a Felsővárosban – egy jobb technikai színvonalú, jobb helyen, és lehetőleg sátorral lefedve.
A jég egyelőre 2-3 centis, edzésre is alkalmas lesz a pálya, amint a jég vastagsága eléri a 4-5 centit – mondja Kovács Géza, a sportiskola vezetője. Tegnap már közel 500 ember korcsolyázott itt.
A jégpálya naponta 10 órától este 8-ig tart nyitva. Januártól várják az iskolákat is, a belépés ingyenes, a körcsarnok ruhatárában felszerelést is lehet bérelni.
Nyitva tart:
31-én 9-től 17 óráig
1-jén 12-től 17 óráig
2-ától 10-től 20 óráig