A csapat névadó szponzorcégénél állt munkába Bárány Attila, a ZF-Eger és a magyar válogatott volt vízilabdázója. A játékos tavaly szeptemberben esett át egy szívinfarktuson, ezért volt kénytelen befezezni sportpályafutását.
Bárány Attila szeptemberben egy edzés után lett rosszul, mint kiderült szívinfarktusa volt, egyik szívkamrájának falánál elzáródás miatt elhalás történt. A szíve állapota kizárja az extrém terhelést, így be kellett fejeznie a versenysportot.
Bár sportkarrierének vége, most újabbat kezdett a szponzorcég munkatársaként, ahol az informatikai osztályon dolgozik. Tekintve, hogy három szakirányú diplomát is szerzett játékos évei alatt, felkészültségével – akár csak a medencében – ezen a pályán sem lehet gond.
Mint Ulrich Diller elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: számára a sport nem kőkemény üzlet, annak támogatása szociális tevékenység, ezért akart mindenképpen segíteni Bárány Attila jövőjében. Ráadásul Kelemen László, az informatikai osztály vezetője maga is pólózott, így őt sem volt nehéz meggyőzni ez ügyben.
Bárány Attila elmondta: hálás a lehetőségért, kicsit úgy érzi magát, mint az ifi játékos, amikor bekerül a felnőtt csapatba, de mindent meg fog tenni a sikerért a vállalatnál.
Bárány Attila, mint mondta, teljesen egészségesnek érzi magát, s bár több féle gyógyszert is kénytelen még szedni, rendszeresen úszik és elkezdett fallabdázni is, a mozgás ugyanis kifejezetten ajánlott a számára.