Három nyertes pályázatnak köszönhetően több száz milliós fejlesztések valósulhatnak meg idén az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájában. A főiskola szokásos havi sajtótájékoztatóján ismertették és tovább bővítették az Arany János Tehetségfejlesztő Programot és bemutatták a Kémia Nemzetközi Évéhez kapcsolódó programsorozatot.
Összesen közel 440 millió forintot nyert el három uniós pályázaton az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolája. Az intézmény több mint 75 millió forintból valósíthatja meg a Csevice Erdei Iskola komplex fejlesztését. Így 2012. március végéig nyári táborok, terepgyakorlatok szervezésével és egy korszerű oktatóépület kialakításával nevelhetik a tanulókat a környezettudatosságra. A nyertes pályázatoknak köszönhetően közel 60 millió forintból nyílik lehetőség a gyakorlóiskola „D” épületének hőtechnikai korszerűsítésére. A felújítás 2011. szeptember 30-ig tart. A legnagyobb támogatással, közel 300 millió forintból indulhat el az intézményben a természettudományos oktatás feltételeinek megteremtése. A pályázatban lehetőség nyílik a pedagógusok szakmai továbbképzésére, korszerű természettudományos labor létrehozására, eszközbeszerzésre. A projektet az egri és a pétervásárai kistérségből 10 társintézmény bevonásával valósítja meg a gyakorlóiskola.
Az Arany János Tehetségfejlesztő Program kapcsán együttműködési megállapodást írt alá az Eszterházy Károly Főiskola, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és a Neumann János Szakközépiskola. Az Arany János Program 2000-ben indult minisztériumi kezdeményezésre, hogy a hátrányos helyzetű, de tehetséges diákokat középiskolai tanulmányaik támogatásával eljuttassa a felsőoktatásba. A program a Neumannban hét, a Szilágyiban tíz éve fut sikeresen. Az aláírt megállapodásnak köszönhetően a projektben részt vevő végzős középiskolás diákoknak sikeres felvételi esetén a főiskola ösztöndíjat és fix kollégiumi elhelyezést biztosít.
A kémia nemzetközi évéhez kapcsolódva január 26-tól több előadást szerveznek, különleges kísérleteket mutatnak be és kiállítást is nyitnak a főiskolán.