A megyei önkormányzat az elmúlt ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottsága felesleges marketing bizottság, amely csak PR-tevékenységet folytat, mások lejáratását megcélozva – jelentette ki dr. Nagy Imre. A szocialista képviselő, aki maga is a grémium tagja, úgy fogalmazott: ezt a fideszes ítélőszéket használta fel a színház és a megye politikai vezetése, hogy Barta Dórát eltávolítsa a tánctagozat éléről.
Nyilvánvaló politikai támadás történt, amelynek egyetlen célja, hogy bemocskolja és hiteltelenné tegye Barta Dóra, Csizmadia Tibor és a színház eddigi munkáját – mondta dr. Nagy Imre. Hozzátette, szerinte ha egy felelős vezető törvénytelenséget, visszásságot tapasztal, akkor nem bizottságot hoz létre, hanem intézkedik.
Dr. Nagy Imre kiemelte, Barta Dóra rendkívüli tehetség, értéket teremtő személyiség, akit most el akarnak üldözni a városból, annak ellenére, hogy a cél rábírni a fiatalokat, hogy Egerben maradjanak.
A szocialista frakcióvezető kijelentette, az a célja, hogy normális közéletre szólítsa föl a megye vezetőit.