A Víz Világnapja alkalmából programokat szerveztek a Tinódi Sebestyén Általános Iskolában. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a vízvédelemre és a környezettudatos nevelés fontosságára.
A Víz Világnapját 1992 óta minden évben március 22-én ünnepeljük. Ez alkalomból a Tinódiban is zajlottak programok, hogy felhívják, főként a gyerekek figyelmet a vízvédelem fontosságára. Szerencsére Magyarországon, így Egerben is egyre nagyobb hangsúlyt fordítanak a vizek védelemére. A legtöbb településen szelektíven gyűjtik és szállítják a hulladékot, illetve a szennyvíztisztítás is megfelelő. Dr. Estók Bertalan az Életfa Környezetvédő Szövetség elnöke elmondta; Egerben kielégítő az ivóvíz minősége. A programokkal a gyerekeket célozták a szervezők, akik kérdezz-felelek formában ismerkedhettek lételemünkkel, a vízzel.
A környezettudatos nevelésnek köszönhetően érezhetően változik a gyerek szemléletmódja, és vízzel kapcsolatos attitűdje is.
A Víz Világnapja alkalmából versenyt hirdettek az általános iskola diákjainak, akik természetes anyagokból készítettek vízi járműveket. Hajó és tutaj kategóriában lehetett nevezni. Kategóriánként az első három helyezettet díjazták, illetve két különdíj is gazdára talált.