Iskolagyűlést tartottak az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. Az elmúlt hetek tanulmányi és sportversenyein kiemelkedően szerepelt tanulók vehettek át elismeréseket.
Az iskolában évek óta jól bevált szokás, hogy kéthetente tartanak iskolagyűlést, ahol az elmúlt időszak eredményeit ismertetik a tanulókkal, illetve a legjobbak jutalomban, igazgatói, vagy nevelőtestületi dicséretben részesülnek. Bodnár Gábor igazgató először a március 15-i műsor városi, andornaktályai és iskolai fellépői mellett a tanulmányi versenyek legjobbjait szólította színpadra. Ezt követően a kosárlabda diákolimpia megyei döntőben győztes fiúcsapat, illetve kempósok, floorballosok, jégkorongozók és shotokan karatésok következtek. A hétvégi játékos sportverseny országos diákolimpia győztes csapat minden tagja nevelőtestületi dicséretben részesült. Az eseményről ezúttal Bodnár Gábor igazgató tartott egy rövid élménybeszámolót az iskola diákjainak, kiemelve, hogy valószínűleg minden idők legjobb jsv-csapatát láthattuk a Körcsarnokban. Külön megköszönték a szülők segítségét is.
A döntőn készült felvételeket levetítették az iskolagyűlésen. A Hunyadi JSV-csapata 2000, illetve 2005 és 2011 között idén nyolcadszor szerzett bajnoki címet, ami egyedülálló a sportág történetében.