Idén rendbe teszik az Almárvölgyi utcát, képviselői keretét is ilyen helyi fejlesztésekre fordítja – mondta Rázsi Botond alpolgármester a Felnémeti Derűs Alkony Nyugdíja Egyesületnél tett látogatásán. Az alpolgármester a körzet képviselőjeként a problémákat akarta megismerni, ezekre pedig közösen megoldást keresni.
2008-ban alakult a Felnémeti Derűs Alkony, pályáznak együtt kirándulnak, megemlékeznek az állami ünnepekről – mutatta be az egyesületet Fekete János elnök. Megalakították a Felnémeti Népdalkört is, közel félszáz fellépésük volt, idén színpadra állították a felnémeti lakodalmast. Aktívan dolgoznak is ha kell, irtottak parlagfüvet, többször szedték már a szemetet a határban.
Rázsi Botond azt mondta: amellett, hogy a város alpolgármestere lett, Felnémet képviselője is maradt. Az alpolgármester szerint ez a választókörzet a legnagyobb és legösszetettebb – sokféle megoldandó problémával.
Idén rendbe teszik az Almárvölgyi utcát, amely 6 éve épült, de még nincs szilárd burkolata – mondta az alpolgármester. A képviselői keretét is ilyen fejlesztésekre szeretné fordítani, az egymillió forint negyed részét már felajánlotta a helyi civileknek, ha olyan rendezvény vagy cél születik ebben az évben, amit érdemes támogatni.