A Pásztorvölgyi, a Tinódi és a Felsővárosi általános iskolák több mint két évvel ezelőtt indították el együttműködésben tehetséggondozó programjukat. A projekt eddigi eredményeit a Pásztorvölgyi Általános Iskolában Tehetségnapon mutatták be.
A Pásztorvölgyi Általános Iskola először 2008-ban saját erőből indított tehetséggondozó programot. Egy évvel később két társiskolával közösen nyújtottak be pályázatot. Így 2009 -ben 17 millió forintból indulhatott el a közös munka a három intézmény között. A Pásztorvölgyi, a Felsővárosi és a Tinódi iskolából több mint 100 gyermek vesz részt a programban. A projekt során a diákok heti három órában vehettek részt tehetségfejlesztő foglalkozásokon. A Felsővárosi Általános Iskolában egy multimédiás tantermet alakítottak ki a program keretében. Ez nemcsak a tehetséggondozást, hanem a diákok felzárkóztatását is elősegítette.A Tinódi Sebestyén Tagiskola humán, reál és nyelvi területen erősítette a tehetséggondozást, de kiemelt figyelmet fordítottak az újságírásra is. A Pásztorvölgyiben kiállítás nyílt azokból az alkotásokból, amelyeket a diákok a tehetségfejlesztő foglalkozások alkalmával készítettek. A program ebben a félévben zárul, de a részt vevő szakemberek bíznak a folytatás lehetőségében.