Húsz vádlott ügyében hirdetett ítéletet csütörtök délelőtt első fokon a Heves Megyei Bíróság. A vádlottak között több ügyvéd is van, akik négy éven át hamisítottak illetékbélyegeket összesen 127 millió forint értékben.
A vádlottak 1999-től 2003-ig hamisítottak illetékbélyegeket úgy, hogy kihasználták az erre vonatkozó szabályozást. Fantom cégek nevében, hamis szerződéseket kötöttek és ugyancsak nem létező cégeket pereltek be. Lerótták az általában magas illetéket, majd elálltak a keresettől és visszakövetelték a befizetett összeget. Így összesen 127 millió forint összegű hamis illetékbélyeget használtak fel. Az országos ügyet a Heves Megyei Bíróság 2009 májusától eddig 37 esetben tárgyalta, ítéletet most hirdettek első fokon. A húsz vádlottból csak egy jelent meg az ítélethirdetésen. A vádak között a bélyeghamisításon túl csalás, magán- és közokirat hamisítás, sikkasztás is szerepel. Négy vádlottat szabadságvesztésre ítélt a bíróság, emellett kiszabott pénzbüntetést, közügyektől és ügyvédi munkától való eltiltást. Amennyiben az ítélet ellen fellebbezést nyújtanak be a vádlottak, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla fog eljárni.