A gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetéséről szervezett értekezletet a Heves Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala. A tanácskozásra a megye közoktatási intézményeinek, családsegítő szolgálatainak munkatársait és a hatóságok szakembereit hívták meg.
A Gyermekvédelmi törvény szerint a gyermekjóléti szolgálatok minden településen kötelesek jelzőrendszert működtetni, amely megelőzheti vagy megszüntetheti a gyermek veszélyeztetettségét. A hálózat tagjai többek között a védőnők, háziorvosok, pedagógusok, szociális munkások és a rendőrség is. A tagoknak kötelező jelzéssel élni a gyermekjóléti szolgálat felé, ha azt tapasztalják, hogy egy gyermek veszélyben van, vagy erőszak áldozatává vált. A szakemberek szerint nem működik megfelelően a gyermekvédelmi jelzőrendszer. Az elmúlt 13 évben például az egészségügyi szolgáltatók részéről mindössze 2-3 jelzés érkezett, míg az iskolák és óvodák igen aktívak. Szeretnék elérni, hogy a rendszer hatékonyabb legyen, ezért is szerveztek tanácskozást a témában. Horváth László kormánymegbízott szerint ha a helyi közösség nem tud segíteni, akkor az állam feladata a gyermekek védelme. A családon belüli erőszakról és ennek megelőzéséről Kocsis Irén Mária a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője tartott előadást. Tavaly a megyében 459 családon belüli erőszakról érkezett bejelentés a rendőrséghez.