Új, másfajta szellemiségű lesz a Gárdonyi Géza Színház következő évada – mondta Blaskó Balázs a 2011/12-es műsortervet ismertetve. Az igazgató magyar évadot hirdetett, kizárólag hazai szerzők műveit állítja színpadra.
Blaskó Balázs A választás dilemmája mottót adta a következő évadnak, ezt a problematikát igyekszik minden oldalról körbejárni. A nagyszínpadon hat bérletes előadás lesz, elsőként Sütő András Káin és Ábel című darabját mutatja be a színház októberben a direktor rendezésében, Makk Károly Molnár Ferenc darabot, Moravetz Levente Huszka operettet állít színpadra. A stúdiószínházban Egressy Zoltán két művét rendezi Dér András és Beke Sándor, az egri Magyar Elemér darabját pedig Radoslav Milenkovic. Ezeken kívül több gyermek- és ifjúsági előadás, illetve az Agria Nyári Játékokkal közös produkció is lesz.
A fenntartó nevében Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta, több szempontból is új évad lesz a következő, bízik abban, hogy egy hosszú távú megújulási folyamat első lépcsőfokára lép a színház szeptemberben. Hozzátette, a legfontosabb az évek során elpártolt nézőket vissza csalogatni, erre az új műsorterv garancia. Szabó Róbert kijelentette, szórakoztató, érthető darabokat kell játszani, úgyis van elég bajuk az embereknek, legalább a színházban érezzék jól magukat. A közgyűlés elnöke elmondta, a tervezettnél több támogatásra nem számíthat a színház, az pedig nem pénzkérdés, hogy milyen szellemiséggel működik a társulat.
Rázsi Botond alpolgármester kiemelte, a könyvtár mellett a színház a másik közös fenntartású intézmény a megyével, a város a jövőben is megad minden támogatást a teátrumnak.
Blaskó Balázs kiemelte a tánctagozat újjáalakulását. Annak vezetésére Topolánszky Tamást kérte föl, akinek végzős főiskolai növendékeire is számít. A távozó színészek után megürült helyeket a direktor feltölti, friss diplomásokat és határon túlról érkező színészeket egyaránt szerződtet.