Szent György napja alkalmából idén is megáldották a Nagy Eged-dűlőt, és az egész egri borvidéket. Dr. Lőrincz György bortermelő kezdeményezésére már harmadik éve kérik Isten áldását és oltalmát a termőföldekre, a szőlőkre, az ott dolgozók munkájára.
Régi szokás, hogy Szent György vértanú napján a görögkatolikusok búzaszentelést végeznek, amikor a hívek a pap vezetésével körmenetben vonulnak ki a határba. Ezt a hagyományt elevenítette fel dr. Lőrincz György bortermelő az egri borvidéken is.
A hívek elzarándokoltak a Nagyeged hegyen álló Istenszülő szobrához , ahol rövid szertartással imádkoztak a Teremtőhöz, hogy áldja meg vetéseiket, szőlő- és gyümölcsöskertjeiket, s az abban végzendő munkákat.
A szertartáson a görögkatolikus pap a négy világtáj felé fordulva négy evangéliumi szakaszt énekelt, annak jeléül, hogy az áldást az egész határ, sőt az egész világ termésére kéri.