A Születés Hete programsorozat keretében ismerkedhettek a kismamák a Markhot Ferenc Kórház Szülészeti Osztályával. A Nyitott szülőszoba elnevezésű program célja; hogy az érdeklődők megismerjék a szülés alternatív lehetőségeit, az anyatejes táplálás fontosságát és a kórház baba-mama barát szolgáltatásait.
A Markhot Ferenc Kórház már évek óta lehetőséget biztosít a várandós anyukáknak arra, hogy megismerjék a Szülészeti Osztály szolgáltatásait a Nyitott Szülőszoba program keretében. Az intézmény 2010-ben Babarát címet kapott. Dr. Hernádi László osztályvezető főorvos elmondta; a minősítés elnyerése egyfajta elismerése a munkájuknak, melyben fontos szerepet tölt be az anyatejes táplálás támogatása és az, hogy igyekeznek a szülőszobán töltött időt is megkönnyíteni a kismamák számára.
A szülészet közel hetven éve működik önálló osztályként. A szülések száma átlagosan 1500 évente, amely országos szinten is kiemelkedő.
A kismamák elsőként a baba-mama szobákkal, majd az újszülött és a gyermekágyas részleg után a szülőszobával ismerkedhettek. A résztvevőket szakemberek kísérték az osztályon és ők válaszoltak a kérdéseikre.